A340-300 Joon 

Az első nagy repülés
(Budapest > Párizs > Fokváros)

Otthonról december 18-án, kedden hajnali négy órakor indultunk el. Hatkor szálltunk fel Budapestről egy Joon A321 járattal (a JOON az Air France fapadosa de valójában jobb mint az igazi Air France). Körülbelül 8:30-kor érkeztünk meg Párizsba, de nekünk a gépen előtte még azt mondták, hogy bőven elérjük a csatlakozást. Azt nem említették, hogy csatlakozó gépünk is csak késéssel indul. Mivel azt hittük, hogy a Fokvárosba tartó A340-300-as gép 9:15-kor indul, így kétségbeesve loholtunk át a párizsi reptéren az E kapuból az L kapuba.

Ez kicsinek tűnik, de futva is

kb. 20 perc 


Joon járat A340-300

Párizs > Cape Town (CDG > CPT)

És akkor elkezdték a boardingot 10:00 kor, de a gép csak majdnem egy órával később szállt fel. Az út kb 12 óra volt, de volt a gépen: érintőképernyős TV, amin lehetett TV sorozatot nézni, filmeket nézni, élőben követni, ahol vagyunk, és hogy milyen magasan vagyunk, valamint hogy mennyivel megyünk, ja és még játékok is voltak rajta. Az úthoz kaptunk egy kispárnát, egy takarót valamint egy fülhallgatót (mindez Economy osztályon volt). Az utat egy alkalmazásból is végig lehetett követni, és lehetett rendelni is, amit le lehetett tölteni a gépen is, mivel volt WIFI. Ételt kétszer kaptunk, és itt láthattok egy képet is róla. Ez a vacsora volt.

© 2018 80 napig Afrikában
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el